Pszichológusként sokszor találkozunk azzal a jelenséggel, hogy kliensünk szenved valamitől és korlátozó hiedelmei vannak önmagával vagy a világgal kapcsolatban, de ezeket nem tudja semmihez sem kötni az élettörténetében. Az egyik alapvető elv a pszichológiában az, hogy identitásunk, énképünk, a világban való navigálásunk tanulás és mintakövetés útján alakul. Épp ezért különösen érdekes, ha akárhogy is vizsgáljuk, a saját életünkben mintha nem, vagy csak részlegesen találunk kulcsokat elakadásaink feloldásához.
Természetesen nem csak ekkor, de ilyen esetben általában előkerül annak a kérdése, hogy a személy szenvedésének nyomait az elődök élettörténetében keressük. A transzgenerációs trauma misztériuma sokféle elméletalkotót és kutatót foglalkoztat, de igazán pontosan máig nem lehet tudni, mi és hogyan történik a generációk közötti traumaátvitel során.
Kép forrása: Fehér László, Emléknyomatok
Összességében elmondható, hogy a nemzedékről nemzedékre történő átvitel a genetikai örökség és epigenetikaihatások, a nevelés és a családdinamika, annak direkt és rejtett üzenetei, rítusai, mítoszai, valamint a társadalmi kontextus és a kultúra közvetítő erejének komplex kölcsönhatása; illetve ezt kiegészítendő a másodlagos traumatizáció (amikor nem vagyunk közvetlen elszenvedői egy eseménynek, de élményszerű részletességgel hallunk róla, az is traumatikus hatású tud lenni) révén valósul meg.
- május 11-én a II. Trauma Konferencián tartottam előadást a transzgenerációs traumaátadásról, ebből inspirálódva született ez a cikk.
Egy kriptában őseink kísérteteivel
Két magyar származású, a 30-as években emigrációba kényszerült pszichoanalitikus szerző, Ábrahám Miklós és Török Mária (akik egyébiránt házastársak voltak) az 1970-es években alkották meg a transzgenerációs fantom koncepcióját, ami merőben újszerű volt a freudi felfogás után, amely szerint a lelki tünetek az egyéni élettapasztalatból levezethetők. Ábrahámék jóval messzebbre mentek, és azt mondták, hogy a szenvedő személy a fantom terhe alatt nem is önnön tudattalanjától szenved, hanem másétól örökli a kínzó érzéseket.
Ábrahám a népi hagyományból kölcsönözve hazajáró lelkekként definiálja a transzgenerációs fantomot, amely az utód életét keseríti. Az ősi hiedelemvilágban azok a holtak térnek vissza, „akiktől megtagadták a temetés rítusát, vagy nem természetes, abnormális úton haltak meg, bűnözők voltak vagy kitaszítottak, esetleg igazságtalanul bántak velük”.* Ábrahám megjegyzi, hogy a holt „úgy tér vissza”, hogy tudattalanul az utódokra hagyományozza befejezetlen ügyeit.
Kép forrása: Fehér László, Tócsa II.
Példa egy transzgenerációs forgatókönyvre
Repüljünk vissza az időben a szocializmusba, és képzeljük el egy négytagú családot, ahol az édesapát, aki hivatalnokként dolgozik, egyik napról a másikra, indoklás nélkül bebörtönzik. Közvetlen munkatársáról az a hír járja, hogy besúgó lehet, de erről nyíltan senki sem beszél. Az édesanya egyedül marad két gyermekükkel, akik hat és nyolcévesek. Az asszony nem mer segítséget kérni, megrendült a bizalma még a közvetlen környezetében is.
A gyerekek egy szorongó, megszürkült anyát látnak, aki minden lépésükre figyel, és nem szívesen engedi el őket iskola után a barátaikkal játszani. Ha hangosak, lepisszegi, ha viccelődnek, azzal csitítja őket, mit fognak szólni a szomszédok. Az apa két év múlva tér vissza a családhoz megtörten, hallgatagon. Nem mesél semmit a tapasztalatairól. Tizenöt esztendő múltán rövid lefolyású betegségben hal meg, és távolléte két évének titkait magával viszi a sírba.
A gyerekek, mikor ők maguk is szülővé válnak, saját utódaiknak azt az üzenetet adják át, hogy a világ alapvetően veszélyes és csak magukra számíthatnak. Egyikőjük nagyobbik lánya kényszer- és pánikzavarral küzd, míg a kisebbik pszichoszomatikus betegségektől szenved, amelyek szinte bezárják őt a négy fal közé, fél ismerkedni és nem tudja elképzelni, hogy valaha is gyereke legyen.
Transzgenerációs atmoszféra és kapcsolati etika
Bakó Tihamér és Zana Katalin 2021-ben megjelent könyvükben azt írják, hogy a trauma hatására megszakad az idő folytonossága, a múlt-jelen-jövő összekavarodik. A túlélők leszármazottai pedig ebbe, az úgynevezett transzgenerációs atmoszférába születnek bele. Ebben a légkörben sok elmondhatatlan, emésztetlen titok kering, amelyekre az atmoszféra anélkül emlékezteti a következő generációkat, hogy konkrét tudásuk vagy szavaik lennének rá.
Kép forrása: Helena Pallarés
A családterápia egyik szaktekintélyének, Böszörményi-Nagy Ivánnak kapcsolati etika koncepciója szerint a nemzedékek között rejtett normák uralkodnak, amelyek egymáshoz kapcsolják az elődöket és utódokat. Ez egyfajta láthatatlan hűségesküt jelent a tagok között e normarendszer védelmére vonatkozóan, még akkor is, ha ezek újra és újra jelenidejűvé teszik a traumatikus múltat. Ahogy ez a fenti példából is látszik, az édesapa bebörtönzése után szorongás itatta át a családi légkört, amely a harmadik generáció tagjainak béklyókat teremtő alapélményévé is vált – noha az atmoszféra megteremtődésének egyik fontos alappillére, hogy védelmezze a leszármazottakat a potenciális veszélyek ellen.
Ugyanakkor, ahogy azt Varga Katalin tanulmányában is olvashatjuk, az epigenetikai öröklődésre vonatkozó kutatások rámutatnak arra, hogy „az anyai gondoskodás minősége úgy alakul, hogy az mintegy előkészíti az utódnemzedéket az anya életében tapasztalható környezeti feltételek közötti jobb túlélésre. A „felkészítés” tehát azokra a körülményekre érvényes, amelyek a szülők idejében voltak érvényesek. Ha ezek a feltételek maradnak az utódgeneráció idején is, akkor valóban adaptív is a hatás. Ha a környezeti feltételek módosulnak, akkor viszont nem feltétlenül előnyös a transzgenerációsan „előkészített” fenotípus.”
Transzgenerációs traumából gyógyulni
A transzgenerációs traumák terápiája kapcsán az egyik központi feladat a fentebb említett transzgenerációs atmoszférát nyilvánvalóvá tenni, amely a tagok közötti láthatatlan lojalitás miatt korántsem egyszerű. Hiszen a családnak tudattalan érdeke fűződik ahhoz, hogy fenntartsák a „rendet”, többek között annak érdekében, hogy ez által is megkíméljék a túlélőt és leszármazottait az újbóli szenvedéstől.
A genogram, ami rámutat a családi emlékezet hézagaira is
Az atmoszféra azonosításának egy fontos segítő eszköze a genogram (vagy genoszociogram), a családtagok „képes eredettörténete”, egyféle kibővített családfa, amely a tagokról értékes és egyedi információkat tartalmaz. A genogram a tényfeltárás és a szubjektív élményanyag egyfajta elegyének tekinthető.
Ha valakinek a genogramjára ránézünk, egyből feltűnhet a sokféle különböző jel (színek és szimbólumok), amelyekkel a benne szereplő emberekkel kapcsolatos fontos egészségügyi, szociológiai, élettörténeti stb. információkat adjuk meg.
A genogramban szereplő családtagok neve mellett többek között feltüntethetjük a születésük és amennyiben elhunytakról van szó, haláluk időpontját. Szerepeltethetjük a nemet, társadalmi nemet, szexuális orientációt. Számot adhatunk fennálló mentális és fizikális betegségről.
Megjeleníthetjük rajta a halál okát, illetve az elvesztett magzatokat vagy az örökbefogadást is. Reflektálhatunk emellett az adott személyek egzisztenciális-lakhatási helyzetére. Továbbá kiegészíthetjük az ábrát a fontosabb társadalmi-történelmi eseményekkel.
Ritka, hogy a készítő előtt minden, a családot érintő információ ismert legyen, sokszor épp ennek ellenkezőjével találkozunk. E fehér foltok, a családi emlékezetnek ezek a hiányosságai rendkívül sokatmondóak olyan tekintetben, hogy mit törölt ki a családi legendárium, miről hallgatnak akár tudatosan a tagok, például azért, mert szégyenteljesnek bélyegzett vagy túlontúl megrázó, ilyenformán aligha megemésztett vagy feldolgozott élmények, traumák.
Kép forrása: traumathrivers.com
Genogram készítése
A genogramot megalkothatjuk hagyományosan, papír és ceruza használatával, de készítésében segítségül hívhatunk valamilyen digitális platformot, applikációt is (például GenoPro, Edrawsoft, MindOnMap stb.). Mindezekhez természetesen a családtagokkal, akár távoli rokonokkal, ismerősökkel zajló nagy beszélgetések jó forrásként szolgálhatnak, ahogy saját szubjektív emlékeink is. Sokakat annyira felvillanyoz ez a detektívmunka, hogy régi levéltárakban, templomi nyilvántartásokban, archív újságokban, anyakönyvi kivonatokban és netes adattárakban, mint például az Arcanum, Familysearch, Ancestry stb. is kutakodnak információk után.
Ha már vannak információink, amelyeket listáztunk magunknak, ajánlatos elővennünk egy minimum A/3-as méretű rajzlapot (ez a saját bevált tapasztalatom, és tudom, hogy nagyon oldschool, ha valaki digitálisan rajzolna vagy a fent említett applikációs irányba menne el, több, mint rendben van).
Ha úgy kényelmesebb, vízszintesen sávokra is oszthatjuk a lapot annak tükrében, hány generációra tekintünk majd vissza (minimum nagyszülőkig menjünk el).
Az adott életutak történelmi, szociológiai kontextusba helyezése kapcsán pedig húzhatunk egy függőleges idővonalat is, amelyen a főbb eseményeket, például a világháborúkat, diktatúrát, forradalmat, Ratkó-korszakot, a rendszerváltozást, a délszláv háborút stb. jeleníthetjük meg. Ezzel kapcsolatban rendkívül fontos adalékul szolgál, hogy a család maga milyen mítoszokkal és olvasatokkal rendelkezik, hogyan látják magukat és a „sorsukat” a „történelem viharaiban”.
Először helyezzük el saját magunkat az ábrán. Ha van gyermekünk, esetleg unokánk, értelemszerűen hagyjunk nekik is helyet az alsó sávokban. Tekintsük most az egyszerűbb verziót: a mi generációnk a legutolsó eddig a sorban, így magunkat tegyük a lap alsó sávjának közepére (mellénk, körénk pedig testvéreinket, unokatestvéreinket).
Genogram-jelölések egy konkrét példán keresztül
Vegyük Tilda, a Trauma Konferenciára készült előadásomban szereplő fiatal zongoraművész esetét, alább láthatjátok az „általa készített” genogramot (itt megjegyezném, hogy Tilda teljes egészében kitalált karakter).
Tilda egy 27 éves ciszheteró (születési nemével azonosuló és az ellenkező nemhez vonzódó) nő, a genogramon egy körrel, benne a 27-es számmal jelöljük. Mivel az ő genogramjáról van szó, sárgával ki is emelem őt.
Az életkort feltüntethetjük a személyt jelölő szimbólum közepén vagy amellett. Az elhunyt személyt kereszttel, a születési és elhalálozási évet a szimbóluma mellett tüntethetjük fel (lásd Mária testvére, Dezső). Ha az életkor ismeretlen, középre kérdőjelet is rajzolhatunk (lásd Tilda apai nagyapjának élettársa).
A hagyományos jelölés szerint a nőt körrel, a férfit négyzettel jelöljük, az ismeretlen nemet kérdőjellel. Az edrawmax.comgenogram-jelöléseinek listája ennek részletesebb (és egyben demokratikusabb), ld. alább:
A személy szüleit összekötő vízszintes egyenesről leágazva jelöljük a testvéreket születési sorrendben, amennyiben ikrek, akkor úgy, mintha cseresznyét rajzolnánk, egy pontból induló többágú ferde vonalakkal, ha egypetéjűek, közéjük egyenest húzunk. A spontán vetélést egy fekete pontban (lásd Mária és Károly gyermeke), az abortuszt egy kis x-ben végződő függőleges vonallal, az örökbefogadást szaggatott függőleges vonallal jelöljük.
Az egészségügyi állapotot, a diagnosztizált mentális és fizikai betegséget (vagy annak gyanúját) a szimbólumok színkódokkal való megjelölésével tudjuk megadni az edrawmax sablonja alapján, lásd:
A genogram másik érdekessége, hogy nem csak egyénekre, hanem a tagok közötti kapcsolati viszonyra vonatkozóan is nyújt információt. Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című bestsellerében a GenoPro sablonját használja:
Az egy háztartásban élő családtagokat a genogramon be is karikázhatjuk.
Az elkészült genogramból kiindulva a terápia során általában bizonyos kérdéseket is körüljárunk, a teljesség igénye nélkül hoznék néhány példát Orvos-Tóth Noémi könyvéből:
- Milyen érzés, élmény volt az elkészítése?
- Milyen kételyek, bizonytalanságok merültek fel, erről a folyamatról tudtunk-e beszélni valakivel, és ki hogy reagált a kutatómunkára?
- Milyen vakfoltok rajzolódnak ki a genogramban? Milyen mintázatok, visszatérő nehézségek állnak össze?
- Lehet-e meghatározó életszemléleteket, normákat, üzeneteket azonosítani az adott ágakon?
- Melyik családtag élete volt a legmeghatározóbb számunkra?
- Volt-e olyan tárgyi dolog, amely kivételes szerepet töltött be az életutak során?
A genogramon feltüntetett rengeteg információ eleinte lehet, hogy nehezen befogadható, ennek könnyebb megemésztése céljából egy újabb blogbejegyzés is érkezik hamarosan, amely Tilda családfájának összegzését és néhány, ahhoz kapcsolódó terápiás szemelvényt, idézetet tartogat. Stay tuned.
Felhasznált irodalom:
Atlas, G. (2022): Érzelmi örökség: Hogyan oldjuk fel a transzgenerációs traumákat? Budapest, HVG Könyvek.
Balogh K., Bárdos K., Békési T., Hardy J., Koltai M., Korbuly Á., Tóth B. (2021): Transzgenerációs történetek: Örökül kapott traumák és feldolgozásuk, Budapest, HVG Könyvek.
Bakó T., Zana K. (2021): A transzgenerációs trauma és terápiája: A transzgenerációs atmoszféra., Budapest, Medicina.
Friedman-Gell, L. & Barron, J. (2023): Örökölt sebeink gyógyítása. Budapest, Kulcslyuk.
Orvos-Tóth N. (2018): Örökölt sors: Családi sebek és a gyógyulás útjai. Budapest, Kulcslyuk.
*Rand Miklós bevezetője Ábrahám M. és Török M. Rejtett gyász és titkos szerelem című könyvének V. részéhez: https://www.c3.hu/scripta/thalassa/98/0203/05mpa_pa.htm#4.%20titok%20és%20utókor
Schützenberger, A. A. (2016): Ős-szindróma: Transzgenerációs pszichoterápia és a családfa rejtett kötelékei. Budapest, Medicina.
Varga K. (2011): A transzgenerációs hatások az epigenetikai kutatások tükrében. Magyar Pszichológiai Szemle, 2011, 66. 3. 507–532.