Hetekkel ezelőtt a koronavírus elragadta egy barátomat és rá néhány napra egy kollégámat is. A kérlelhetetlen veszteség- és tehetetlenségélmény velem maradt, és ha lehet, még erősebben foglalkoztatott a kérdés:

Milyen eszközeink vannak azok támogatására, akik a COVID miatt kórházba kerülnek?

Nem frontvonalbeliként és nem is intenzív osztályos pszichológusként kaptam betekintést abba, mi történik lelki, mentális értelemben a „sima” COVID-osztálytól a lélegeztetőgépig vezető út során. Le a kalappal minden kollégám előtt, akik vállvetve az egészségügyi dolgozókkal, a háttérben kísérik szeretteink útját, nem egyszer az utolsó pillanatig.

Írásommal most az egészségügyben dolgozók, a hozzátartozók és a betegek kommunikációs eszköztárának bővítését szeretném támogatni. Ehhez elengedhetetlen, hogy a szuggesztiók témakörében elmélyedjünk és valamelyest megértsük a kórházi ellátásra szoruló egyének mentális hullámvasútját.

Az elmúlt hónapok nagy terhet róttak az egészségügyre szakmailag és emberileg egyaránt. A mindennapi munkavégzésbe határtalan energiákat tévő szakdolgozók és orvosok számára az alábbi gondolatok valószínűleg nem ismeretlenek, és önmagában varázslat – ahogy egy pszichológus kollégám fogalmazta meg -, hogy ezek beépítésére is jut erőforrásuk.

 

Senkiben sem szeretném azt a hamis elképzelést kelteni, hogy az alábbiak alkalmazásának következtében a gyógyulás biztosított. Ugyanakkor az információk, és az, ahogyan kapja őket a beteg, nagyban hozzájárulnak szubjektív jóllétéhez, félelemérzetének csökkenéséhez, és az így felszabaduló energia az immunrendszer támogatására fordítható. Az a beteg, akit szavainkkal, gesztusainkkal és empátiánkkal segítünk szorongásának mérséklésében, könnyebben képes együttműködni az orvosokkal és ápolókkal, kezelését is hatékonyabbá téve ezzel.

 

A szuggesztiók ereje

A szuggesztív kommunikáció kiemelkedő szaktekintélye Dr. Varga Katalin, a SAS-OK képzés vezetője, az MTA doktora, aki Szavakon túl című 2001-es tanulmánykötetében adja meg a szuggesztió definícióját.

Ennek értelmében szuggesztió minden olyan üzenet, amely önkéntelen módon hatást vált ki annak befogadójából (ld. Hargitai, 2016), ez lehet pozitív és negatív egyaránt. Üzenetértékkel bírnak nem csupán a másikhoz intézett szavaink, hanem a tárgyi környezet sajátosságai és a nem-verbális jelzések, gesztusok, mimika stb.

Sokféle személyes hangú beszámolót olvashattunk az utóbbi időszakban a COVID- és az intenzív terápiás osztályok működéséről. Önmagában szuggesztív erővel bír, hogy mely színkódú osztályon tartózkodik a személy (kék, sárga vagy vörös), hogy körülötte az ápolók és orvosok milyen védőfelszerelést viselnek, így a gépek hangja, a mért értékek, a kórteremben a szomszédos betegágyról elhangzó különböző koronavírus-történetek is, stb.

Magam körül rendkívül sokszor hallom, hogyha valaki megbetegszik: „csak kórházba ne kerüljek”. Anélkül, hogy ennek a gondolatnak tágabb társadalmi, gazdasági és politikai beágyazottságát megvizsgálnám, fókuszáljunk ennek a közlésnek egy járulékos hatására.

Az egészségüggyel kapcsolatos negatív előfeltevéseinket ezzel a mondattal tudattalanul táplálhatjuk. Ha arra kerülne a sor, hogy mégis ki kell hívni a mentőt, ennek a mantrája mélyítheti a bizalmatlanságot, reményvesztettséget és a tehetetlenséget.

 Hogy hangozna egy ilyen gondolat ehelyett?

„Elfogadom, hogy a kórházi kezelés bizonyos helyzetekben indokolt, így a gyógyulásom szempontjából a legjobb helyre kerülök.”

 

Egy 2007-ben publikált magyar kutatás egészen látványos bizonyítékát adja, hogy a pozitív jelentéstartalmú szuggesztív kommunikáció az intenzív osztályos kezelés időtartamát képes jelentős mértékben lerövidíteni (Szilágyi, Diószeghy, Benczúr, Varga, 2007).

 

A kórházi ellátásra szoruló személy élményvilága

Amikor valaki megbetegszik és állapota okán egészségügyi ellátásra szorul, különösen fogékonnyá válik a szuggesztiókra. Ez az alábbi tényezők miatt alakul így.

Egyfelől az ismeretlen felboríthatja az addig alkalmazott megküzdési módokat és biztonságot adó referenciakereteket, fokozódik a kiszolgáltatottság és a szorongás érzése. Jellemző továbbá a módosult tudatállapot. Ez utóbbi abban nyilvánul meg, hogy sérül a valóságérzékelés, a gondolkodás beszűkül, a belátás és a koncentráció gyengül, nemegyszer élénk képzeleti tevékenység, hallucinációk kerítik hatalmukba a személyt (Hargitai, 2016).

Hargitai Ritának a Pszichoterápia folyóirat hivatkozott számában megjelent írása szerint – a kohuti szelfpszichológiából kiindulva – a beteg ún. dezintegrációs szorongást él meg. Ez azt jelenti, hogy önmaga megtapasztalása töredezetté válik, mivel megváltozik a testérzet és felbomlanak a testhatárok (Hargitai, 2016).

A vírusfertőzés kiszámíthatatlansága és a kezelés során alkalmazott, a testhez illesztett eszközök, mint a csövek, a maszk, a sípoló gépek stb. a test- és az ún. szelfélményt összezavarják, ezáltal az ember önmagáról alkotott folytonosság érzete hiányt szenved, amely nagymértékű szorongást idéz elő benne. Ez amilyen ijesztőnek hangzik, annyira fontos ismeretet ad a kezünkbe azzal kapcsolatban, min mehet keresztül az, aki kórházba kerül. Ez a kritikus állapotú személy akut trauma hatására bekövetkező élménye.

Hargitai felhívja a figyelmet arra, hogy a szuggesztiók adásakor a jelenben tapasztaltakat átmenetinek tekintjük, és tudatosan építjük a közvetlen és a távolabbi jövőre vonatkozó pozitív történések, változások üzeneteit. Varga Katalint idézi az alábbi példájában: „Úgy hallottam a feleségétől, hogy maguknak van egy kiskertjük! A tavaszi munkálatokra már ott a helye!” (Varga, 2013, idézi Hargitai, 2016, 130.).

 

Az egyén belső logikája ebben az állapotban arra törekszik, hogy a megborult teljességélményt visszaállítsa. Ebből következik, hogy a szorongást átélő személy minden olyan információt beépít, amely ebben segítségére lehet, és ehhez elsősorban a külvilágban keresi a támogatást (Hargitai, 2016). A korábban ecsetelt szuggesztív üzenetek hozzáadódnak az önmagáról alkotott képhez, ezért különösen nagy a felelőssége elsősorban a vele kapcsolatba kerülő személyeknek.

Amikor valaki a „normál” COVID-osztályról értékei alapján az intenzív osztályra kerül, non-invazív (pl. oxigénmaszk által történő légzéstámogatás) vagy invazív (lélegeztetőgép általi légzéstámogatás) beavatkozásra szorul, a pozitív szuggesztióknak nagy szerep jut. Az egészségügy leterheltsége folytán ez a kommunikációs forma első olvasatra „extra szolgáltatásnak”, „luxuscikknek” hat, pedig, ahogy Varga Katalin és szerzőtársai (2020) kiemelik, épp ellenkezőleg kellene történnie fiziológiai változásokat és állapotjavulást serkentő hatásai miatt.

A szuggesztiók kapcsán fontos megjegyezni, hogy a betegnek sosem ígérünk olyat, amiben mi magunk nem hiszünk, aminek nincs realitásalapja. Hiteles információkat adunk át neki, és abban törekszünk segíteni őt, amiben éppen van. Ehhez hozzátartozik az is, hogy dicsérettel és elismeréssel jutalmazzuk együttműködését és visszajelzést adunk állapotjavulásáról, még a legkisebbről is.  

Kelemen-Szilágyi Adrienn, klinikai szakpszichológus rámutat arra, hogy az első és legfontosabb ráhangolódni a beteg élményvilágára, érzékelni azt, ami történik benne (Kelemen-Szilágyi, 2020). Ez nagyon sokszor azt is jelenti, hogy nem a „hagyományos” racionális, gondolati úton tudunk hozzá kapcsolódni, hanem érzelmi, zsigeri úton. Ez azért van így, mert a félelem beszűkíti az ember látásmódját, a traumatikus esemény első körben a logikus gondolkodást, belátó képességet kapcsolja ki.

Az egészségügyi ellátást kapó személy sok esetben regresszióba esik, és mint egy kisgyermek, gyámolításra, gondoskodásra szorul. A biztonság élményét megadhatják az olyan mondatok, mint: „Az Ön körül lévő szakemberek gondoskodnak Önről és folyamatosan figyelemmel kísérik az állapotát.” vagy „Ez a hang, a gépek pittyegése nyújt információt a szakszemélyzetnek, ez Önt támogatja, biztonságban van.” (Varga, Diószeghy, 2013, idézi Hargitai, 2016).

 

Fókusz és információátadás

 A beteg megváltozott tudatállapotban van, természetes, hogy elárasztják az érzések. Ilyenkor rendkívül fontos, hogy megtaláljuk hozzá a megfelelő csatornát, hogy felkeltsük a figyelmét. Ez történhet a nevének kimondásával (ez egy nagyon hatékony jelenbe visszahúzó „horgony”), de apróbb érintésekkel, visszakérdezésekkel is: „Érti / hallja, amit mondok?”.

A betegek sok esetben joggal szoronganak azon, hogy nem tudják, mi történik éppen és mit várhatnak. A kontroll és a biztonság élményét adja, ha segítjük őket jobban képbe kerülni nem csak annak a megosztása által, hogy mi történik majd, hanem hogy az miben támogathatja őket, és miben lesz szükség az ő együttműködésükre.

A beteget önálló és cselekvő személyként kezeljük, ezt így közvetíthetjük felé például: „A jobb vagy a bal kezére helyezzem a pulzoximétert?” (Hargitai, 2016). A lélegeztetett betegek esetében Varga Katalinék (2020) arra is felhívják a figyelmet, hogy a testi kényelem elősegítésének kulcsfontosságú szerepe van az ellazulásban, és ennek irányításában a beteg is aktív közreműködő: „Hogy segítsek, hogy kényelmesebb legyen?”.

Kelemen-Szilágyi Adrienn azokról a vizsgálati helyzetekről is ír, amikor a beteggel nem szavak, hanem a fizikai kontaktus útján vagyunk képesek kommunikálni, erre igen-nem kódrendszerként hivatkozik, amelyben az igen válasz egy kézszorítást, a nem két kézszorítást jelent.

Együttérzés és empátia

A kórházba kerülő szerettünk sokféle érzést átélhet, félelmet, dühöt, szorongást, pánikot stb., ezeknek egy-egy vizsgálatot vagy szakmai döntést követő csillapodását és visszatérését is. Ezek a helyzethez illeszkedő, érthető emóciók, fontos, hogy velük kapcsolatban a beteg érezze együttérzésünket. Azzal összhangban, hogy erről visszajelzést adunk („Értelek, most csalódott és mérges lehetsz”), fontos, hogy segítsük látni, hogy a körülötte lévő szakemberek azon vannak, hogy mihamarabb visszanyerje jó egészségét (Hargitai, 2016).

A nyugalom fiziológiájának megteremtése

Az autonóm idegrendszer szimpatikus és paraszimpatikus ága felelős a szerveink beidegzéséért. A szimpatikus ág programozza a „harcolj vagy menekülj”, másnéven „üss vagy fuss” reakciókat, a paraszimpatikus ág felel a nyugalom, ellazulás érzeteiért.

Egy sokkoló esemény következtében a testünk túlélő üzemmódba kapcsol, a szimpatikus idegrendszer lép működésbe, azaz az izmaink megfeszülnek, a vérnyomás, a légzés, oxigénfogyasztás fokozódik, a tüdő perctérfogata nő, míg a bélmozgás vagy a nyálelválasztás szintje csökken.

A fentiekből következik, hogy egy olyan állapot elősegítése, amelyben a paraszimpatikus hatás, azaz az előbbiek ellentéte érvényesül, a szervezet erőforrásainak mozgósításához szükséges feltételeket teremti meg.

Egy lélegeztetésre szoruló beteg intenzív szorongást átélve, annak fiziológiai tüneteivel együtt, (hogy például kapkodja a levegőt), ellene dolgozik a légzéstámogatásnak. Így kiemelt jelentősége van a paraszimpatikus hatást kiváltó gyakorlatoknak (légzőgyakorlatok, kellemes hely imagináció, autogén tréning stb.). Dr. Mogyorósy-Révész Zsuzsanna, EMDR szupervizor oldalán több ilyen eszköz fellelhető.

 

A szív nyugalma

David Servan-Schreiber Szíveddel figyelj című nagysikerű könyvének egyik központi fogalma a szívkoherencia. A szívritmus-váltakozásnak két jellemző formáját írja le, a káoszt (inkoherencia), azaz két dobbanás között a szívritmus változásának szabálytalanságát (ld. piros ábra), valamint a koherenciát, amelyben a szívritmus gyorsulásának vagy lassulásának a változása szabályos (ld. kék ábra). Ez utóbbi akkor következik be, ha pozitív érzéseket élünk át (Servan-Schreiber, 2015).

Már néhány másodperc elég ahhoz, hogy olyan pozitív érzések, mint a szeretet, a hála, elfogadás stb. mérhető koherenciahullámot indítsanak el. A légzés és a vérnyomás követi a szívkoherenciát, általuk pedig a stressz-szint mérséklődik.

Servan-Schreiber könyvében Rein és McCraty 1995-ös publikációját idézi, amely szerint a szívkoherencia az immunrendszerre is jótékonyan hat. Megfigyeléseik alapján már egy pozitív emlék felidézése változást idéz elő a szívritmusban. Azt találták, hogy ezt követően az IgA (immunglobulin A) termelődése is megnőtt, ez a belélegzett, lenyelt, illetve testfelszínre jutott kórokozók elleni védekezésben vállal fontos szerepet.

 

Szívkoherencia-gyakorlat

És akkor következzen a konkrét eszköz Servan-Schreiber nyomán, amelyet már most elkezdhet mindenki beépíteni a napi rutinjába:

 

A szívkoherencia eléréséhez először kérjük 1-2 mély lélegzetvételre a személyt, ezzel segítjük a jelenhez mélyebben kapcsolódni.

Ezután kérjük meg, hogy irányítsa a figyelmét a szívtájékra, tapasztalja meg e létfontosságú szervét. Az is rendben van, ha a mellkas középső tájékára összpontosít. Tegye mindezt szelíden, erőlködés nélkül.

Majd kérjük meg arra, hogy lélegezzen a szívén keresztül, lassan, kényelmesen, mintha a szívén szívná be, majd onnan fújná ki a levegőt. A belégzés által e szerve éltető oxigénhez jut, a kilégzés révén távoznak tőle olyan anyagok, amelyekre nincs szüksége. Csak áramoljon ezzel a jóleső érzéssel, a maga természetességében csak hagyja, hogy szíve töltekezzen a levegő bársonyos simogatásában.

Ezután kövesse csak a mellkasa tájékán létrejövő melegség érzetét. Lehet az által mélyíteni ezt a pozitív élményt, hogy abban támogatjuk a személyt, hogy idézzen fel egy számára szép, kellemes emléket, helyet vagy képet, ezen keresztül élje át a szeretet, az elfogadás, a hála, az öröm jóleső érzését.

 

Segítő foglalkozású szakemberként, támogató szándékú hozzátartozóként, barátként, vagy pusztán a híreket olvasva is érezhetjük úgy, hogy nehéz e pozitív érzésekhez hozzáférni és közvetíteni mások felé.

Önmagunk érzelmi állapota nyitja a kaput szeretteink felé, ebből kifolyólag rálelni a saját töltő erőforrásainkhoz vezető csatornára különösen fontos.

 

 

Felhasznált irodalom

Hargitai R. (2016). A szuggesztív kommunikáció jelentősége a kritikus állapotú betegeknél a kohuti szelfpszichológia tükrében. In: Pszichoterápia. 25. évf. 2. szám, 127-134. Budapest: MentalPort Kft.

Kelemen-Szilágyi Adrienn (2020). Szuggesztív kommunikáció az intenzív osztályon. https://hipnozis-mhe.hu/2020/04/03/k-szilagyi-adrienn-szuggesztiv-kommunikacio-az-intenziv-osztalyon/ Letöltés ideje: 2021. 04. 12.

Servan-Schreiber, D. (2015). Szíveddel figyelj: A stressz, a szorongás és a depresszió gyógyításának új módjai. Budapest: Park Könyvkiadó.

Szilágyi, Á., Diószeghy, Cs., Benczúr, L., & Varga, K. (2007). Suggestive Communication With The Ventilated Patient. European Journal of Mental Health, 2, 149–170.

Varga K. (2001). A szavakon túl. Kommunikáció és szuggesztió az orvosi gyakorlatban. Budapest: Medicina Kiadó.

Varga K. (2013). Helyzet + oldások. Kommunikációs stratégiák kiélezett orvosi helyzetekben. Budapest: Medicina Kiadó. – idézi Hargitai, 2016

Varga K., Diószeghy Cs. (2013). Hűtésbefizetés, avagy a szuggesztiók szerepe a mindennapi orvosi gyakorlatban. Budapest: Pólya Kiadó. – idézi Hargitai, 2016

Varga K., Diószeghy Cs. (2020). A lélegeztetett beteg pszichés vezetése. https://hipnozis-mhe.hu/2020/03/31/a-lelegeztetett-beteg-psziches-vezetese/ Letöltés ideje: 2021. 04. 12.

 

Képek forrása: Unsplash és Freepik

 

 

További hasznos anyagokat itt találsz a témában!

https://hipnozis-mhe.hu/covid-19/

https://www.sas-ok.hu